2010. április 28., szerda

kunfalvi rezsőbá, avagy 14.

Hétfőn-kedden Kunfalvi Rezső fizikaversenyen voltam. Ez gyakorlatilag a diákolimpiaválogató verseny. 23-an vettünk rajta részt. Bálint a kémia részén indult. Hétőn reggel még bementem duplamagyar első felére. Óra után beszéltem Tivolttal és elmondta h ő már olvasta 2002 előtt is a Sorstalanságot. Sőt, anyjának azt vette meg 2001 karácsonyára. Állítólag azóta is azzal szivatja anyja h vegyen már neki valamit, ami következő évben nobelt kap. Jah, és anno a diákjaitól tudta meg h nobelt kapott a regény. Ezután felmentem Bhp-hez. Kijavította a dolgozatokat. Hát a lexika az 4-es lett, viszont a 2. vh-s majdnem hibátlan. Daróczit leszámítva... Megnéztem újra Bhp könyvét. Lementem a koleszba, megnéztem Gagánk új klipjén (november 7-én jön 'koncertezni mo-ra!!!:)', majd Julcsival elindultunk az ELTE-re. Az első fordulót egy ötödéves egyetemista iratta meg. 2 feldat volt. Akkor úgy éreztem h mind2 nagyon jó lett. Megebédeltünk egy bme-s kajáldában (rántott sajt!!!:) majd kimentünk a bme parkrészébe pihenni egy kicsit. A 2. fordulót Honyek iratta meg a Harmóniateremben. Az már azért fokozatokkal nehezebb volt. 3-ból egyel próbálkoztam érdemileg. Este 7re értem vissza a koleszba. Este kimentem ptg-vel boltba, majd megittunk egy sört és beszélgettünk a kolesz előtt fél10 körülig. Találkoztunk egy csomó kutyával és ptg leböfögött egy nénit. :D:D Jó, ez túlzás volt... Rájött h 'megváltoztatja az életét'. :) Ezt egyébiránt Hetihetes közben találta ki. Aztán este blogoltam, és 2 körül aludtam el.

Reggel természetesen 20 percet elaludtam. Rohadt álmos voltam. Bme-re kellett menni. 2 mérés volt. Az elsőben a föld mágneses indukcióját kellett megmérni geomagokkal, majd a másikban egy termisztor tiltott sáv szélességét kellett megmérni. Az elsőnem elég nehezen fogtam hozzá, de végül kihoztam valamit. Ez nagyon tetszett. A másik az sztem nagyon könnyű volt. Habár minden csurom víz lett. Úgy éreztem mind a kettő nagyon jól sikerült. Rántottsajt, majd séta, végül 'parkolás' következett. Sajnos a neveket nem tudom, de öten voltunk. Legyenek rendre: Julcsi, egy feketehajú srác (FS), a bajszos srác (BS) és a nagydarab srác (NS). :) FS lespriccelte magát kólával, én meg leejtettem az üveget. Innentől végig ezzel oltottuk egymást. 'Ámol' egész jófejek voltak. Ahozképest, h fizikusok. :) Fél3-ra visszamentünk a bme-hez. Röpke 1,5 óra múlva ki is kaptuk a feladatokat. 14. lettem: 454 ponttal. Julcsi 22.. FS viszont bejutott az első 8 közé, habár 8.ként. Remélem sikerült javítania. Egész jó lett nekem. Főleg h ~110 pontot levont Vankó, mert nem számoltam hibát. Lett 3 0pontos elméletim, egy 60 és egy 100 pontos. A max pontot Ádámka érte el: 1150. Mikor vége lett (már elolvastam mindent Darwinról meg a szkeptikus klubról...) visszajöttünk a koleszba. Pihentem egy kicsit, megnéztem az új házirendünket, majd elindultam Óbudára a történelmi műhelyre. Most nem jött Viktor. 'Tanult'. :) Késtem 5 percet és csak kerülőúton nagynehezen Claudius segítségével tudtam bemenni. De nagyon jó volt! Annyi hülye poénja volt a szovjet rezsimmel kapcsolatban... :) Tényleg vicces volt, élvezhető... A végén beszélgettem egy kicsit Kati nővérrel, Ninával, Áronnal meg el is kísért egy darabom. Miután most visszaértem, átnéztem Patrik programtervezetét és nagyon sokmindent írtam bele. SZtem talán túl sokat is, h ebből még konfliktus legyen. De majd kiderül. Most viszont végre megint behoztam ömagam. Fél 1 van. Még nemtom h bemenjek-e hnap suliba, mert igazolta Honyek még a hnapot is. Majd kiderül h feltudok-e kelni. Borz mindenesetre úgy tudja h nem megyek. De duplatörire nagyon szívesen bemennék. Jó lenne gyakrabban blogolni, mert akkor egyrészt emlékeznék, másrészt meg gyorsabban végeznék.

nah megyek.

'hajráf ide sz-épen'

A vasárnapi koleszbajutásom igen-igen hosszadalmas volt. Gyalog jöttem a Margit hídtól, mert be akartam nézni a Vörösmarty-ra. Már hangoltak, meg fel volt állítva a színpad. Mikor visszaértem a koleszba, ptg már itt volt. Összepakolt, evett egy kis óbudai husit, majd kimentünk mekibe. Amcsi menüt kértem, ptg meg valami hideget. Először fagyit, majd shake-t, végül jegeskávét. De rossz volt a fagyigépük, így egyiket se adtak neki. :) Miután megkajáltam, ptg újratöltötte a kóláspoharat, majd visszajöttünk a koleszba. Megkaptam öcsémtől a kosztot, meg a kiosztást, h pénzt fog érte szedni h ő hordja a kajámat. :) Bombermaneztünk Matyusszal egy kicsit, majd elindultam ki a Vörösamartyra. Akkor már megvolt a Fidesznek a 2/3, tehát Viktor megnyerte a fogadást. Habár narancsot még nem kapott. :) Felhívtam Viktort, h mikor jön be, és megegyeztünk, h akkor együtt megyünk ki. Negyed óra múlva elindultunk elég sietve, ugyanis már 96%os volt a feldolgozottság és akartuk hallani az új miniszterelnökünket. Mire kiértünk iszonyat nagy tömeg volt. Pont akkor kezdték el mutatni Lendvai Ildikót mutatni. A tömeg fújogott, röhögött, éljenzett (mikor lemondott:). Mentek a nagy üvöltözések: 'HÜLYE VAGY, HÜLYE VAGY!' Volt egy hapsi aki meghatározott időközönként felüvöltött, h 'KÖTÉÉÉÉL!'. Láttunk babakocsis nénit, 5 éves éljenző kisgyereket. Kerestük a kameráakt, de nem sokat találtunk. Mikor kijött Orbán bácsi, szokásos üvöltözés. Volt Orbán-Istenes tábla is... A végén még jártunk egy kört. Szólt a koncert, örültek a fideszesek. Találkoztunk Áronnal, Mikivel, Lőrincel, Rékával, Anitával. Láttunk fideszes zsírosdeszkát. Vettünk egy magyar zászlót. Habár az hazáig eléggé elszakadt. Először a szobánkon kívül volt helye, most pedig találtunk neki a szobában is helyet. Visszafelé még 'beszélgettünk' egy olasz hapsival: 'ungaréze itálie kommunizme baffankúló...' meg magyarázta h milyen jó, h majdnem ugyanolyan a zászlónk. Ezután alukáltam. Nagyon fáradt voltam. Most is nagyon az vagyok... wááá.!

2010. április 27., kedd

Pompás Szalézi Vigadalom

Pszv. Hmm... erről nagyon sokat akarok írni, de a felét úgyis el fogom felejteni. Nah mindenesetre pénteken kimentem a gyarmati csoport elé a buszmegbe, majd nagynehezen átgyalogoltunk a szaléziakhoz. 8-an jöttünk: Anita, Flóra, Tamara, Dorina, Zsófi, Alex, Jancsi és jómagam. Lőrinc fogadott minket a regisztrációs pulttal. Kimenetünk egy boltba, mivel az első feladat a 'kajadekorációkészítőverseny' volt, amihez bevásároltunk. Mindenáron tejszínhabot, meg chipset akartunk, de a kettő sehogy sem jött össze. :) Szentségimádással kezdődött a program. Ezután jött egy pár közösségi játék, bans, majd a kajakészítőverseny. Gumicukorháborút csináltunk, aminek az alternatív címe: az animátor és a gyerekek volt. 3. helyezést sikerült elérnünk vele. Mogyoród egy házat csinált, óbuda meg valami káposztás cuccot szardíniával. Hmm... :) Közben begjött Ónodi Bori is. Még mindig bírja a tf-et. :) Megtudtam Claudiustól, hogy mindegy, hogy milyen kutya, csak 3-4 éves legyen, mert annak finoma  húsa. :) Talit meg szivattuk egy kicsit, hogy milyen aranyos a nyuszi, főleg egy jó vadasban. :) Csány Marciéknál aludtam, Taliék vittek minket haza. Mamut és Ivett is ott aludt. Nagyon szép házuk van, és ennél csak a forgatható étkezőasztaluk a jobb. :) Teázás után lenéztünk Csány Bori vs Mamut meccset nézni, majd egy Dagi vs Mamut meccset nézni. Mamutnak 'lassan indult be a szekér, de gyorsan megállt.' :) Marci szobájában még beszélgettünk egy kicsit, majd elmentünk aludni. A nappaliban aludtunk Mamuttal, este fél 2 kor még akartunk sakkozni, de végül lebeszéltük magunkat róla.

Másnap reggel 20 perc késéssel ugyan, de beértünk. De mi legalább komótosan megreggeliztünk, és kényelmesen metróztunk. Deák László 'ENSZ' biztossal már a Kiscelli úton találkoztunk, és nagyon hatásos volt, ugyanis németül hadovált a telefonba. Ezután jött az 'ENSZ- rendkívüli ülés' a kolesz dísztermében. Facebook, myvip, twitter, index... Az előadás után az volt a feladat, hogy 15 percenként párt cserélve kellett beszégetni ezek hasznáról, káráról, megoldási lehetőségekről. Ninával kezdtem a cukiban kávéval, majd Borival, Terézzel, egy sráccal, akinek sajnos nem emlékszem a nevére, majd csocsóval. :) Volt ahol nagyon kevés volt az idő, még tudtam volna beszélgetni, pl Terézzel alig beszélgettünk valamennyit. A beszélgetések után alternatív játékok jöttek. Két rúddal kellett elkapni kézilabdaszerűen műanyagkarikákat, majd kendőt kellett eljuttatni a pálya egyik feléről a másikra. Tök jók voltak! :) Csocsó, pingpong után rövidesen az ebéd következett. Pizzaaaaa! Mamut is segédkezett benne... állítólag. De amúgy tényleg finom volt. Délután következett a westend-tour. A magyar delegáció ugyan elég szép késéssel, de megérkezett. Fagyiztunk, bevallom töredelmesen. De Lőrinc is késett! :) Elkezdtünk 'számháborúzni'. Mi Alexxal a maccsban kezdtünk, de nagyon sokáig nem jutottunk. Egyedül Lyttonékkal volt egy szép küzdelmünk, de szinte azonnal kizavartak a biztonsági őrök mindenkit. állítólag üvöltöztünk. :) Mindenesetre vicces volt, ahogy a nővért hozta ki egy nagydarab öltönyös biztonságiőr. A pályaudvaron fejeztük be a játékot. Mint vasárnap kiderült, a dicsőséges utolsó helyezést sikerült megszereznünk Alexxal. De azért jók voltunk. :) Minket olvastak le a legtöbben. Critical mass visszamentünk Óbudára, majd punnyadtunk egy kicsit. Állófogadás helyett, így ülőfogadás lett a fáradtságra való tekintettel. Adéllal lerohantuk a legfinomabb húsokat, majd mivel Flórát mégse kellett kikísérni, gitároztam egy kicsit. Innen mentünk ki a hősök terére. Időközben megjött Detti is, úgy döntött inkább a pszv, mint sebes arccal otthon feküdni. Villamoson Vili Villogott Vidám sztorikkal. :) 10 dolog, amit ne tegyél. Jeah. Nagy nehezen leértünk a hősök teréhez. Dettivel körbenéztük a csini tavat, majd mi is csatlakoztunk a Hősök terés csapathoz. Tipikus szalézi: kint a hősökterén este 10-kor irodaszéktolós sorverseny. Volt még szembekötős bójáigelmenős is. Palinak nem annyira ment. A világ végén kötött ki szegény. :) Én egész közel álltam meg a bojához, Detti pedig - ugyan egyenesen ment - de kicsit sokat. Volt mikrofonbabeszélős részeg leánybúcsúsunk. Műzli fogadott Lacival, hogy ha bekéretzkedik az egyik leánybúcsús kocsiba, akkor kap egy sört. Bekéretzkedett nagy nehezen. Majd megjelent egy rózsaszín limuzin, belőle 6 ... csaj jött ki. Rózsát akartak Marcinak eladni, de ő Lacihoz irányította őket. 'Ő biztos vesz.' Mivel Műzli 3x-ta a tétet, hogyha ebbe a limuzinba beül, így ő hajlandó lett volna venni rózsát, de a lányok azt modnták, h csak akkor ület be, ha elmegy velük. Így nem vállalta. :) pedig mindenesetre vicces lett volna. A végén egy helyismereti versenyben Anna nővér, Detti és jómagam holtversenyben ugyan, de elsők lettünk. Ezután 'hazamentünk', Detti is ott aludt, és Anita is. Tea után moszatmegbeszéltünk, majd benéztem hajnali kettőkor Viliékhez, aki még mindig ébren volt... betegek. :) ezután tentetente...

Elaludtam, mert lemerült a telefonom. Így egy csöppet késve ugyan, de még reggelit is kapva mentünk be kisbusszal a rendházhoz. Hartai Gábor atya tartotta a misét. Ezer éve nem hallottam. Gitáros volt. Mise után kávé, majd közösségi játékok jöttek. Beteg játékok. Kártyát húznak, majd odébb kell ülnöd egyel, ha tudsz... kenyérsütőzöl, gumimacizol, repülőzöl... ha bírsz. Floorball, röpi, eredményhirdetés, majd egy finom gulyáslevessel zárult a program. Egész hétvégén zajlott egy gyilkolászós játék, amiben én Benedeket húztam, akit még sikerült 'lefülelnem', de aztán engem is gyorsan lefüleletk, mikor Bori magamra hagyott... Volt egy nagy tábla, ahova mindenki felírta a nevét, aki elhalálozott. Óbudai temető... tök jó rajzok születtek rá. :) Gulyás után már szállingóztak el az emberek. A végén Anitával, Gábor atyával beszélgettem, drukkoltam Teréznek a mosogatásban. Jah, meg valamennyit pakoltam. :) Indulás előtt megkaptam a maradék húst Árontól, Mikitől és Lőrinctől. Meg kaptam egy csomó teafiltert Lőrinctől a zsebembe... :) SCO-nézés után ténylegesen könnyes búcsút véve - a nap miatt - Anitával is elindultunk haza.

Érdekes statisztika, hogy Tamara, Dorina és Zsófi fejenként mintegy 12 gömb fagyit ettek meg a hétvége során. :) Jövőre valószínűleg mi tartjuk a pszvt. Mi...

lost... room vagy valami ilyesmi

lost kiállítás és az elveszett szoba az épületben

életképek

rendre:.:.. osztályfőnöki; gyarmati plakát; morvai a fizikaelőadó mellett

2010. április 26., hétfő

angolórán.:.: péntek

matyusz, ha ezt egyszer meglátod, meg fogsz ölni. .::. :) jobboldalt atesz

franciától a lostig

Hétfőn írtam egy szép nagy egyes dolgozatot Franciából. Délután basszeroztam Gabival meg Matyusszal. Hát így egy hét távlatából ennyi maradt meg ebből a napból.

Keddről pedig csak a populációgenetika dolgozat. Hármas lett amúgy, de mivel 8. lettem fizika oktv-n, így 4es lettem évvégén. :) Zentai papa.

Szerdán írtam egy sztem egész jó francia dolgozatot. Az utolsót egész életemben. Remélem. :) 9 db 1es és 2 db ötössel elvileg megvan a kettesem. Délután próbaérettségit írtunk angolból. Nehezebb volt, mint a normál érettségi, a tanárok állították össze. Borz előzőm este még poénkodva mondta h milyen kemény listeninget válogatott össze az emelteseknek. Nekünk csak a listening volt borzalmasan nehéz. Ptg pl 8%-ot ért el. Mondjuk ő nem nagyon erőltette meg magát. Hármunknak kb 30-40% körül lett. A legjobb a csoportban 60%(!) lett. Elég durva. Borz szerint könnyű volt. ELTE-nek volt délután egy szlavisztika napjai és volt egy orosz filmvetítés, el akartam menni, de már nem tudtam.

Csütörtökön volt az utolsó fizika szakkör. Csaba belement Holiccsal egy transzcendens-beszélgetésbe. Nem vallásos, de bízik. Amúgy annyira nem volt jó. Cigányellenes-ellenes színdarabokra akartam menni utána, de a szakkör miatt lekéstem. Így az ELTE-re mentem el részecskefizikai előadásra. Annyira nem volt jó.

Pénteken megvolt az utolsó bioszunk is. Lesz szerenád, de itt a suliban, mert asszem házfelújítás van, vagy mi. Amúgy maga az óra nekem metróolvasással telt, meg mindenkinek mással. Papa csak ült az asztalnál. A tesi viszont nagyon jó volt. Felvettem ahogy pingpongozunk és benne volt Czingler is, majd meg akarta nézni a videót. Mondta h megtarthaton emlékbe, de nem akarja youtube-n visszalátni. :) Azt is mondta h rám soha nem tudott haragudni. :$:) Töri után elmentünk Viktorral a Lost-kiállításra. Kb 20 percig voltunk bent, annyira nem volt nagyszám, láttunk jó sok spoilert. :) Ezután még járkáltunk egy kicsit, majd én elindultam pszv-re, ő meg haza.

Röviden, féligfeledve.

nyilas tanárúrból sziaattila

Hát megint jól lemaradtam. Nagyon fáradt vagyok, de be kellene pótolnom egy hét blogolást, mert felejtek. :)

Vasárnapról kellene folytatnom. Előző este felhívott Eszti a hétrégiós találkozóról. Ugyanott aludtak Ancsival és Árpival, mint mi tavaly. Apum vicces volt. Elmentem hozzá, először kezembe nyomott 700 ft-ot (közte egy papírkétszázast) és kijelentette h ezt a horgászigazolványomban találta. Ezután meg elkezdett rámtukmálni egy huszast. Érdekes. Esetleg szokásává is válhatna. :) Koleszba visszafelé befejeztem a Sorstalanságot. A koleszba visszaérve - 10 perc késéssel - megindultunk - akkor még - Nyilas tanárúhoz és Réka tanárnőhöz (kollégiumi csoportvezetőink) szerenádozni. Viktor elhozta a gitárt, mivel én nem akartam, de aztán közkívánatra (:P) az Egyetem tértől én vittem. Ekkorra már 2x vágta neki ajtónak. :) Nem jött el mindenki az évfolyamból. 6an fiúk, Judit, Kitti, másik Judit, Blanka - késve -, Dorottya, Orsi, Enikő, Ildikó voltunk ott csak. Nyilasnak 5 puttonyos Tokajit, Rékának egy bon-bont vettünk. Addig mi Czenével kint énekeltünk a 'maccs' előtt. Mivel az egyik buszt pont lekéstük, így durván fél órát vártunk a buszra. Megnéztük a 'c'-sek csini tablóját. Huhh nekünk is kész van... majd fel is töltöm ide. Nah mind1. Az utazás közben ptg gitározgatott. Júlia utcánál álltunk meg. Egy ilyen utcában stílusos a szerenád. Beálltunk mindannyian az - általunk tippelt - ablak alá és rázendítettünk először a 'Nagy esők jönnek...', majd a 'Börtön ablakában' következett. Ezután már felengedtek minket. Ott volt Réka élettársa is. Jófejnek tűnt, de vele nem sokat beszéltünk. Nyilas közkívánatra mindenkinek töltött tiszta meggypálinkát, melytől fogva már Réka, és Attila néven ismerjük őket, és akármilyen nehezen is megy, sziával köszönünk nekik. A fakultatív körre már nem jelentkeztünk mindannyian. Borok következtek, melyben a száraz villányi boroktól az 5 puttonyos tokajiig jutottunk el, habár ezt a csapat fele már nem várta meg. Beszélgettünk/tek Kertész Imréről, tanárokról meg sokminden másról is, beleértve még a kínai nyelvet is. A csapat fele 9 körül lelépett, hogy 'tanuljon'. Mi egy órával késübb mentünk (Czene, Levi, Judit, Blanka, meg asszem az Enikő&Orsi páros). Énekeltünk még egy pár dalt Czenével, Levi szívott egy kis kevésbé friss levegőt, és mi is indultunk vissza. A buszon hazafelé is énelektünk, majd egészen vissza a koleszig. Frédi engedett be minket. Viktor aludt, Máté pedig olvasott. Legalábbis annak tűnt, de mint utólag elmondta nem olvassott, csak úgy tett, mert meghallotta, hogy jövünk. Hát ennyit a tanulásukról. :) Habár ezekután Viktor pl végigtanulta az egész hetet.

2010. április 18., vasárnap

2010. április 17., szombat

finding marikanéni

még 80 oldal van a Sorstalanságból, szóval most gyors leszek. Pénteken csak törire mentem be. Volt egy nagyon jól megcsinált Auschwitz-os 'emléksarok' a suliban. Projektorral vetítettek megrázó képeket, röviden összefoglalva a zsidóüldözést, pogromokat, majd a holokausztot..., volt egy lap, amin az állt, h 20 éves vagy, '44-ben élsz Mo-n és egy katolikus lányt hívnál randira. Mit csinálnál vele? És 6-8 verzió felsorolva, a lap hátulján pedig, h miért nem teheted meg (nem lehet telefonod, nem ülhetsz autóba, csak kijelölt pub-ba mehetsz be...).
Délután összepakoltam, majd kivittem apumhoz a cuccaimat. Ezután Viktorral elmentünk könyvtárba kivenni a Budó III-at, majd kivittük a cuccokat hozzájuk. Megnéztem a laptopját, majd egy helikopteres játékkal játszottunk vagy 30 percet, és a 16. pályán hagytuk abba. Ekkor már nagyon éhesek voltunk. Mekibe akartunk menni, de végül úgy döntöttük Marika nénihez megyünk. A Kálvinról mentünk vissza a busszal, majd átgyalogoltunk a Baross utcától a Ferencz körúti metrómegállóhoz. Nagyon emlékeztem h a két utca közül lesz valamelyik, de amikor már egy órája kerestük, akkor belenyugodtam: fogalmam sincs hol lehet. Több járókelő után végül egy biztonsági őrtől kértünk segítséget, és a törzsvásárlói kártyát a kezébe nyomva megkérdeztük h merre lehet. Azt mondta h nem itt, mert ez a VIII. kerület, menjünk át a IX. kerületbe (azt mondtam h tuti nem ott van). Felvettünk pénzt, majd nagynehezen eltaláltunk oda... de inkább ne találtunk volna. Úgy kezdtük:
- Mit szeretnétek?
- Még nem tudjuk.
- Én pedig tudom, mert mindenből kifogytunk. Két fajta hamburgert tudok adni.
- Akkor kérnénk 2 Emese-t (hát megpróbálom), egy sültkrumplit (az nincs), meg 2 db jeges teát.
- Hát nincs jegyes tea (akkor kólát) az sincs. Igazság szerint semmi nincs. Vizet tudok adni.
Kitöltötte nekünk fél-fél fohárba a maradék teáját, majd nagy nehezen kaptunk egy - sztem - száraz puffancsba alig hússal, alig öntetttel valamit. Viktorral azon hülyéskedtünk, h 'neked megvan már a hús?'. A végén hoztak Sprite-t de végül már nem kértünk. Ezután egyenesen visszamentünk a házukhoz.
Kitti és - egy általam addig ismeretlen srác - Lackó épp akkor kezdtek el Uno-zni. Bekapcsolódtunk és egy mindnekinek új szabályrendszerrel (megegyeztünk h kiéből mit fogadunk el:) nekifogtunk játszani. Pontokra játszottunk. Kb másfél órát játszhattunk. Közben elfogyott 2 bor is. Fogadtam Lackóval egy fél túrótortában - karateverseny mérlegelésére fogyózott h ki nyeri meg az egyik kört, de sajnos nyert. A torta amúgy finom volt. :) Eleinte nagyon vezettem, de aztán Viktorral körökön keresztül fej-fejmellett haladtunk. Volt amikro ténylegesen egálban voltunk. De végül az egyik körben nagyon sokat veszített, és így megnyertem. Jóbarátokat néztünk, majd 'kávét főztünk'. Majd feltakarítottuk az egész konyhába szétspriccelő kávés zaccos cuccot, majd megkérte Viktor Kittit, h főzzön ő kávét.
Reggel fél 7kor keltem. Viktortól megkaptam a SzerencseSünit, majd szerencsekívánalmai közt utamra engedett. 7:08kor már az ELTE-n voltam. Fél körül regisztráltam. Egy bolondos fizikaprofesszor vezette az egészet. Egy bizonyos Héron-kútja segítségével kellett megmérni a víz viszkozitását. Nem ment valami jól, de majd szerdán kiderül. Szegény Bálint kintragadt Svédországban az Izlandi vulkánkitörés miatt, így nem tudott eljönni. A verseny után bevittem a koleszba a cuccaimat, majd megvártam Viktor törielőkészítőjének a végét. Mekiben olvastam addig. Ezután beváltottuk a sorsjegyemet, amit még a továbbtanulási lapok elküldésével Bálinttal vettem. Nem nyertem vele megint. Viszont Viktorral innentől arről beszéltünk mit csinálnánk akkor, ha nyernénk 2 milliárdot. Jó is lenne. :) De addigis marad - csak stílusosan - a Sorstalanság.

2010. április 16., péntek

nap nap után

Hétfőn este befejeztük a Lost II. évadját, reggel műelemzőt írtam Radnótiból, de h délután mit csináltam, az teljesen kiesett. Majd ha eszembe jutott beírom ide:

Este elkezdtem a Sorstalanságot.

Kedden egész délután aludtam, este Viktorral elmentünk Óbudára a II. Szalézi történelmi műhelyre. Havasi atya tartotta, 1913-tól 1950-ig tartott ez a rész. 40 perces volt, és sztem tök jó. Viktor is élvezte, főleg a poénjait. 'Én szeretlek, Petőfi, de mégis mit szerettél EBBEN (Alföld)?!?'. VIsszfelé metróval jöttünk és együtt szálltunk fel 3 erősen borozó 30 körüli hapsival és 2-1 velünk egy korú fiúval-lánnyal. Ők pezsgőztek és a két csoport egymással szemben ült le. Először csak nézték egymást, de később az isősebbek már nem csak magukkal, hanem velük is poénkodtak. Ők nem voltak erre annyira vevők, de volt egy szintén 30 év körüli tőlük különböző hapsi, akit viszont addig-addig győzködték, amíg belekóstolt a borukba. Ő lett innentől a 'barátjuk'. Volt egy sárga esernyős fiatal lány, akit szintén próbáltak kínálgatni, de ő a végén már kínjában mosolyogva az esernyőjével védekezett, amitől 'megijedtek'. A 3 fiatal leszállt, de helyettük kb 5-6 huszonéves szállt fel és az egyik így kezdte: 'mintha arcszeszt ittam volna'. Ők valami töményebbel szálltak fel, és röpke 2 percig hangosan védte a két csapat egyymástól a piát, de végül egy csapattá válltak és hangos üvöltés közt megosztották a bort egymás között. Eléggé mulatságos volt mindezt kb 2 méterről megnézni. Velünk nem foglalkoztak. Elmentünk fénymásolni, majd visszajöttünk a koleszba. Másnapra a töri II. vh-s javítódogára tanultam,

(Szerda) amiben Lakatos Géza helyett sikeresen Daróczi-t írtam be (volt mszp-s kormányszóvivő). Előzőnap fogadtunk VIktorral egy zokniban, hogy hogy kell kiejteni Pétain marsall nevét. Mint megtudtam egyikünké se volt jó. :) 31. lettem a matek OKTV-n. Jeah. Este fél 6-ig fizika szakkörön voltam Flóriknál. Ő se valami segítőkész plusz infókat tekintve. Habár lehet csak sietett.

Ma a szombati fizika OKTV döntő miatt nem voltam suliban. Valahogy első szünetből van egy kis emlékfoszlányom, h Máté beszélget valakivel, de am 11:40kor keltem fel, amikor nagyszünetben bejöttek a többiek. Viktornak lyukasórája volt, így Lostot néztünk. Megnéztünk ptg képeinek második adagját. Lezuhanyoztam, majd belenéztem egy-két oktv-s mérési dologba. Nem ment, majd felmentem Holicshoz segítséget kérni 10 perces szünetben, de ő se tudta. Tovább gondolkodtam, majd neten rákerestem a feladatra, és megtaláltam az értékelőlapot, amivel egész sokáig eljutottam, de fél 4kor megint felmentem Holicshoz. 10 percig fent voltam, de megint nem tudott érdemben hozzászólni. Amilyen jó elméletiből, olyan rossz mérésből. 80 éves volt februárban az öreg. :) Viktorral elmentünk fordászhoz. Csini 1cm-es hajam lett. Nem túl szimmetrikus. :) Este floorballoztunk a 7. helyért (a 8-ból) és MEGNYERTÜK! :) Matyusz is be tudott már állni. Kedden veszik le a gipszet a kezéről, de hnap elvileg levágja. Este olaszos tésztát főztünk öcsémmel meg Viktorral. Az előbb bejött Matyusz. Van róla egy képem amikor pont 3 éves Jucival. Hétvégén mennek állatkertbe. De ez még titok. Pssztt... Mindenki ki van akadva Klobusovszki miatt. Egy hét alatt akarja a fél éves jegyeket behozni. Mindenki szív. Most meg megyek Sorstalanságot olvasni.
arrivederci

2010. április 15., csütörtök

narancs vs vörösszegfű

Az nagy vasárnap anyumhoz érkeztünk volt, de drága jó édes anyukámat nem találtuk otthon. Kiderült volt, hogy hugomot vitte el a doktorbácsikáho'. Belefeküdtem beteg hugicám... nah mindegy. Anyukám hazaértével elküldött venni a közértbe Unicumot & tejszínt a kajánkhoz. Vagyis kajához csak az utóbbi kellett, előbbi Matyinak kellett. Aztán elmentem az nagy balassagyarmat rendelőintézetjébe és leadtam a voksaimot.

Viccesek voltak a nénik a szavazóhelynél. Beléptem, és egy néni kimosolygott az ajtón: 'Szavazni jöttél?'. Mondom igen. Akkor jó helyen vagy. Odamentem, kérdezték, hogy honnan jöttem, mondtam, hogy a Jókaiból. Akkor nem ide kellett jönnöm, hanem a csillagházba. Aztán rájöttem, hogy a bejelentett lakcímem a Rákócziban van még. Megörültek, hogy mégis jó helyen vagyok, megtaláltak a listán. Folyamatosan 'elsőszavazónak' hívtak, poénkodtak, beszólogattak, de tényleg nagyon jófejek voltak. Kaptam egy ilyen emléklapot, h első szavazó vagyok. Mikor kijöttem a szavazóhelységből megkérdeztem h lezárjam-e a borítékot. Azt mondta, ha meg akarom nehezíteni a dolgukat, akkor nyugodtan. (Nem zártam le. :) Megkérdeztem h kész vagyok-e. A válasz az volt, h kész, vagyis ha szeretnék vegyek ropit, mert habár a gyerekeknek, van, de én határeset vagyok, mint ELSŐ SZAVAZÓ. :)

Anyumnál nagy ebéd volt, ugyanis a Bódis család jött hozzánk ebédelni. Hugicám viszont beteg. :( Őhozzá jöttek amúgy, mivel 2.án volt két éves.

Este választási műsort néztük, és vártuk az OVB döntését a választási eredménnyel kapcsolatban. Nagy nehezen meg is jöttek. Röhögtem egy jót Vona beszédén. :) Majd Viktorral fogadtam. Ha 2/3-t ér el a fidesz, akkor veszek neki egy szép nagy - tényleg nagy - narancsot. Ha nem, akkor ő vesz nekem egy vörös szegfüvet. :) Jeah. Majd kiderül. Az estét egy Lost résszel zártuk.

LESZ INGYENES LOST KIÁLLÍTÁS BUDAPESTEN! Viktorral remélem elmegyünk rá.

2010. április 11., vasárnap

felhősárkány.::.:

Ma jó rég óta először Matyusszal jöttem haza busszal pestről. Tök jót beszélgettünk, majd már vadkert előtt egy gyönyörű sárkényfelhőtt láttunk meg. Remélem látszik h ez egy sárkány. Matyusz szerint csak az 'Így neveld a sárkányodat' c. animációsfilm teszi h ebbe belelátjuk a sárkányt. Sztem meg aljas rágalom. :) Mikor hazajöttem bementem oratóriumba. Játéknap volt. Beszélgettem Gergellyel, kisanimokkal, mancaláztam. Felmostam a fél emeletet. Majd a Don Corleone-ban ettünk Zsuzsi, Patrick Áron és jómagam gyrost. Mintegy másfél óra volt amíg kihozták. Huhh... Ez az utolsó bejegyzésem így hajnali 2kor. Ma alvás. Ma szavazés. Ma Viktorral befejezzük a Lost 2. évadját. Fáradt vagyok. Ennyi mára kedves blogom, illenék még bemutatnom...

broadway avagy egy tartalmas péntekdélután

http://www.youtube.com/watch?v=aA-tOsM6F4Y
E videó után Matyusz, ptg és jómagam úgy döntöttönk kimegyünk valahova. De aztán a nagy gondolkozás közben, hogy hova, majdnem elaludtunk. Ptg ébresztett fel gyakorlatilag minket Mátéval. Patiszonnal kezdtük, de arrról már írtam. Viktor majdnem csatlakozott hozzánk, de aztán kontaktlencséért kellett mennie. A forgatás mellett egy nő francia 18. szdi kosztumber mobiltelefonált, érdekes látványt nyújtva a 'tiniseregnek'. Egy új - számomra mindenképp - szökőkútnál kezdtük. Ptg odahajolt, majd Matyusz visszaszámolt és  - ptgnek váratlanul - felpofozta a szökőkutat, így ptg már itt vizes lett. Deákon vettünk sört, majd leültünk a füves részre. Matyusz mesélt Vecei sztorikat nagy biciklis esésekről, meg mindenről. Néztük a deszkásokat hogyan esnek nagyokat. Volt egy csaj akin gondolkodtunk egy fél órát, hogy fiú, vagy csaj. Láttuk Bokros Lajost átsétálni a téren tőlünk 15 méterre. Hmm... :) Innen úttalan utakon jutottunk el a Broadway nevű egész igényes és még annál is olcsúbb pubba. Vizelettartási problémáinkon segítve ptg vett egy sört, majd innen egy kis kerülőt tettünk, ettünk egy hambit, majd elmentünk a Szabadságtérre a szuper új szökőkút felé. Ha lassan mész, akkor eláll előtted, és át tudsz rajta menni. Ha gyorsan, akkor átsétálsz a vízen és csurom vizes leszel. Folyamatosan változik h milyen magas a vízszint. Máté és Viktor előző nap beleugrottak és csurom vizesen jöttek vissza a koleszba. Máté gipsze fél napig csurom vizes volt. Máté felvetette az ötletet, h mekkora poén lenne nem átugrani, hanem átfutni a feljövő vízsugarak mentén. Ptg-vel megcsináltunk. Nagyon nagy poén volt. Csurom vizesen átfagyva mentünk végig az új főutcán. Slusszpoénként találtunk egy Jobbikos plakátot, amit kellőképp kipingáltunk, és a nap fénypontjaként SZARBA LÉPTEM... megnéztük Pattinsont, majd bementünk lezuhanyozni, kiteregetni... és cipőt takarítani. Majd szárítani. Természetesen: hajszárítóval. Nagyon jó nap volt. Emlékezetes. Jobb, mintha aludtunk volna a koradélután még csábítóbb terv szerint.

éjszaka a negyediken

gyorsítunk, mert fáradok
Pattinsonos csütörtökön egy másik nem megszokott dolgot is tettünk. Máté és Viktor Manutd - Bayern meccset akartak nézni. TV-ben nem ment, így neten nézték/néztük. Rendes hálózat azonban csak a negyediken volt, tehát este 11ig fent voltunk a negyediken. Ők meccset néztek, én meg a földön fekve Tótékat olvastam. A portás csak annyit mondott: nézzétek, csak majd kapcsoljátok le a villanyt. Ő legalább jófej.

bob patiszon avagy a sztár velünk szemben

nah kezdjük az elején
első érintkezésem patiszonnal a harry potter 4-nél, majd kicsivel több, mint egy éve az alkonyaton. Azóta hagyott nyugodtan élni - a sok plakátot leszámítva -, egészen most hétfőig. Maros Dettivel beszélgettem. Azt mondta szomorú, mert nem tudott barátnőjével kimenni Robert Pattinsonhoz a reptérre. Gondoltam csakúgy jött a rajongókhoz mo-ra. Másnap (kedden) Bencéékkel amikor az Egyetem téren voltunk láttuk h pakolnak ki az egyetemtérre ilyen állványokat. Büszkélkedtem h biztos koncert lesz a kerület új főutcáján. Este mikor mentem vissza egy nagy csoportot láttam, meg egy kis kordont a templom előtt. Megnéztem nem volt ott senki nagy ember. Fent a koleszban megtudtam h Ő van itt. Itt forgat. Írtam Dettinek egy sms-t h elbüszkélkedjek, de nem válaszolt. Kimentünk ptg-vel az egyetem térre h szerezzünk autógrammot. Fél órát álltunk, de csak a dublőrét, Szabit (!) láttuk. Mi azt hittük ő az. :) A lapot aláírtam én, majd felmentünk. Elhíreszteltük h van autogrammunk. Tőle! (Még szombaton is volt, aki odajött csodálkozva h h sikerült autogrammot szereznünk és h mennyiért fogjuk eladni. :) Azt hittem itt a vége, leforgatott. De másnap mégtöbben álltak kint. Egész nagy tömeg. Matek próbaérettségi után kijöttem az Egyetem térre, Máté és Viktor kiültek piknikezni. Kint ültünk egy pokrócon az egyetem téren. Kolbászt ettünk. Pókereztünk a tömeg mellett. Elég sokat megnéztek meg felvettek kamerával. Elvileg Viktoréktól még sütit is kért egy csöves. :) Ekkor este még láttuk is őt, a koleszunk teraszáról! A szemközti épületből jött ki. 10 méterre a kolesztól. Mintegy 3 mp-re. És van aki ezért vidékről feljött, és 5 órát várt rá. Elsősorban 14-24 év közötti jányok... :) Csütörtökön nem láttam csak a kisministránsokat meg jópár kosztümöst. MEG MÁTÉÉKAT A FÓKUSZBAN! :) Hehe. Pénteken kimentünk a Deákra és mintegy 3 percet vártunk rá és megint láttuk. Este 7re értünk vissza. kb 7 percet vártunk rá. 3x láttam és alig vártam rá. Jók voltak a kosztümösök. Uma Turmant nem láttam sajnos. De a köpcös színészt igen! Pattinson valószínűleg egy időre megint kivonul az életemből, de a Bel Amie c. filmet tuti megnézem. Angol órára csinált nekünk Borz egy fillinthegaps feladatot belőle tehát már nagyon sokat tudunk belőle.
Lehet irigykedni.

alice in wonderland, mi meg pesten

Bence locsolkodás közben megkért h menjek fel vele pestre. Ugyanis kedden 10ig kellett leadnia a porfólióját a MOME-n a felvételihez, de csak délután négykor - legalábbis azt mondták - adták vissza. Felvinni felvitték, de nem akarta a nap nagyrészét egyedül eltölteni az nagy budapesten. Sokáig gondolkodtam rajta, de végül, mivel alég ritkán találkozok vele, így igent mondtam. Patrick pedig Lord of the Dance jegyeket akart venni, így ő is feljött velünk. Fél 8kor indultunk. Patrick hozzánkjött. Mindenki hulla volt, így némaságba burkolózva jutottunk fel a mome-ig. Tök jó kis környéken van. Budán a hegyekben. :) Hegyvidéki embernek jó ez a hely. Bence egyedül ment be. Apukájával beszélgettem egy kicsit. Nagyon tudja még mindig Kriszt oltani. 'Ez nem horkol, basszus, ez üvölt. A ház másik felén nem tudok tőle aludni. Ennek nem orrmandulái, ennek a heréi vannak az orrában.'. Ő azon kevesek közé tartozik, aki a kérdés után h 'mi leszel?', nem úgy kérdezett vissza h 'és miért akarsz villamosokat szerelni'. Ezután benéztünk, Bence nemsokára kijött. Tényleg elég stresszes volt. Ritkán látom izgulni, alapvetően az egyik legnyugodtabb ember akit ismerek. :) Westendnél szálltunk ki. Blicceltünk a 2es villamoson, majd letettük a cuccomat a koleszban. Innen megvettük a jegyeket a Ferenczieken, majd átmentünk az Arénába. Megvettünk az Alice (IMAX)-ra a jegyeket. Lementünk kajálni. Kivel találkoztunk? Ricsivel. Kicsi ez az ország. Megkajáltunk, 'levegőztünk' (már aki), bevásároltunk a tesco-ba, majd bementünk az Alice-ra. Nekem tetszett, habár kicsit mást vártam. Továbbrohantunk a Moszvára és onnan - nehezen, de - eltaláltunk a MOME-hoz. 10 percet késtünk. Röpke 2 órás várakozás után vérül visszakapta a mappáját. Visszajelzés azonban ott nem volt. (Másnap küldött Bence egy sms-t h sajnos nem hívták vissza... :() Elkísértem őket a Deákig, majd visszamentem a koleszba.
Rendhagyó napok az életben.

televanahajadkosszalmeglocsollakdomestossal

háááj.!



Reggel 7 óra. Csörög az óra. Felkelek. Kómás vagyok. Így kezdődik minden húsvét hétfő. Elmentünk apum unokatestvéréékhez, majd kimentünk Cserhátsurányba apum keresztszüleihez locsolkodni. Szegények már nagyon idősek. Alig tudnak bármit is csinálni. De nagyon kedvesek is. Nagyon örültek nekünk. Ennyi volt a családi része. Idén is - mint előtte már vagy 4 éve mindig - Bencével mentem locsolkodni, de most csatlakozott PatiCk és öcsém, Áron is. Fél 11körül indultunk el tőlünk. Fekete ingben, zakóban mentem. Esett az első, és csak 3 esernyőnk volt, így én Patrikkal közösködtem. Csurom vizes lettem, és még ő nyafogott h nem fölé tartom. Jajj... Mint tavaly, most is Hannáéknál kezdtünk. Beszélgettünk egy kicsit, később megjött Balázs is, aki esőiszonnyal küzd, így nem jött velünk. Az úton egy gyönyörű félméter mély polcsoján sétáltam át, amivel attól kezdve vizes zokniban mentem körbe a várost. Enikőéknél folytattuk, ahol Bence már fecskezdővel, vízzel locsolt. :) Szép találat! Itt - mint tavaly - ittunk egy sört, beszélgettünk egy kicsit majd továbbálltunk. Flóráéknál folytattuk. Bence itt 3 sikeres találatot tudhat magának. Anyuka és 2 leánya szép vizesek lettek. Címadó versikémmel köszöntöttem Flórát a gonosz beszólásai miatt (oratóriumban nem tudtam kibontani egy Domestost... de aztán sikerült... :). Ettünk finom köris húst, ittunk egy máig ismeretlen pálinkát, majd továbbúsztunk - ekkor már elég nagyon vizes voltam. Zsuzsiék jöttek, ahol most csak Zsuzsi volt beteg - tavaly az egész család. Itt nagyon finom házibort kaptunk - tényleg nagyon jó volt! Szegény Dorottyát az őrületbe kergette a családja a beszólásokkal, amiket a borral és Egerrel kapcsolatban kapott. :) Azért mi is csatlakoztunk. Innen Bence levállt tőlünk, hazament csinálni a portfólióját. Ezután Anitához mentünk el, ahonnan öcsém mamához ment, Patrick asszem mamájához, én meg Anetthoz. Itt tök jó volt. Anett csinált kicsike sárga kosarat amibe beletette a csokitojásokat. :) Beszélgettem vele, meg anyukájával több mint egy órát, majd onnan énis mamámhoz mentem. Megkajáltam, beszélgettem, néztünk dédijeimről képeket, mamám házassáváról képeket, anyumrók kiskorában. :) Nosztalgikus volt. Este fél 7 körül értem apumhoz. Kicsit idén hosszúra sikerült, pedig aránylag kevés helyen voltam.
deccit:)

2010. április 8., csütörtök

amiről kő írni

alice, mome, film a 4.en, patiszon, locsolkodás, matek próabaérettségi, tóték

2010. április 5., hétfő

ptg is 18 (kétnyelvű cím:)

Nah és mégegy esemény belefér a tartalmas életemből.

Ptg is 18 éves lett kedden. Az ajándékokról már volt szó. Képek majd lesznek. De addigis szavakban. Eredeti terv szerint kerestünk volna egy jó kis pubot és szők baráti körben hajnalig ott ünnepeltük volna ptg-t. Sziszka azonban meglepetésbulit szervezett neki, és Patríciának aki hétfőn szintén belépett a felnőttkorba. A titoktartás annyira azért nem sikerült. Elszólta magát: Dávid, Levi, Judit, Sziszka, Korsi (2x), Ribák, Tibi és természetesen jómagam is. Korsi előző este még poénkodott ptg-vel a bulival kapcsolatban, ő nem tudta hogy meglepetés. Szerencsére Dávid leállította. Ő mondjuk másnap este szülta el magát: 'mikor indulunk?'. Nekem Patrícia előtt sikerült elszólnom magam. Sziszka kimentett azzal a kamuval h barátnőm van. De a lényeg, hogy nem buktunk le. Lehet, hogy mi béna titoktartók vagyunk, de nekik meg logikájuk nincs. Ptg többször veszekedett Sziszkával az 'ál-activity' miatt. De végül mindenki kijutott sikeresen Sziszkáék lakására. Nagyon sokan voltunk. Tök sötétben vártunk, kicsit hosszadalmas volt. Ptg még le is ült az előszobában. Így a végén mi lepődtünk meg jobban, amikor bejöttek. 'MEGLEPETÉS!' - mint a filmekben. Mi elsősorban ptg miatt voltunk ott. Miután mindenki felköszöntötte mi jöttünk az ajándékkal. Beálltunk sorba, ahogy a gépen voltunk. Ptg féle meghatódottsággal fogadta az ajándékot. :) Bekeverte nekünk a macifröccsöt. :) (A lányoktól 3 különböző csomagolásban: ásványvíz, málnaszörp, bor.) Majd jött a fergeteges videó. Meg még 20x a tanári videóval együtt. Jibjab. Majd Levi, Sanyi és jómagam elkísértük Patríciát, hogy életében először alkoholt vegyen - legálisan. Nekem sajnos rosszul sikerült leszökkennem a lépcsőn, így kiment a bokám. Még mindig fáj. :( Vodka, sprite. Igazi orosz szellemben itta. Majd egy szál cigivel köszöntötte a felnőttkort. Nem mondtam el senkinek! (Bocsi.) Többiek már kerestek, így visszamentünk. Nemsokára indultunk az éjszakába. Felpróbáltam Zsófi rózsaszín pulcsiját, majd indultunk. A hely, ahova menni akartunk ott nem volt zene. Így bementünk egy Burgerbe, megkajáltunk, majd koleszosok visszamentünk a koleszba. Sikeresen elloptunk egy munkások által használt kocsit, Viktor útközben nekirohant egy oszlopnak, sikerült Levi kalapjárt (Hard Rock!) lenyúlnom, visszafelé Judit táskájába villogtam és 2 körül már a koleszban voltunk. Borz, mivel nem késtünk így aránylag jóarc volt. Lostnézés és Resident Evil után álomba zuhantunk. Remélem nem hagytam ki semmit. Majd a képek segítenek.

akimentbokájú

2010. április 4., vasárnap

fishing on orfű dancing in the nightclub

hmmm... és akkor a tegnap este

Mostanában Kiscsillag/Kispál fanatizmusban szenvedek egy kicsit. 2 hete kb Anett kihívott h menjek kive vele, Zolival és még pár vadidegennel dumálni a poolba. Zolival több, mint egy éve nem voltam sehol. Legutoljára mozit szerveztünk, meg előtte voltunk karácsonykor vásárolni. Kimentem. Sztorizgatás után ők elindultak táncházba. Oda én nem akartam menni, habár Anett már a végén kifizette volna a belépőm felét is. De hát Szánával nekünk elveink voltak. Egy órás ácsorgás után a táncház előtt végül Borda is kintmaradt. Megfogták az érveink. Így hazafelé elmentem velük egy darabig. Hallottam a nagy mesterről, habár a versei nekem annyira nem jöttek be. Matyusznak viszont - vajom miért? - igen. A lényeg tehát hogy ezt elmeséltem Matyusznak és felnézett a th weblapjára. Meglátta h lesz kiscsillag, és kitalálta h menjünk el. Nagyon leegyszerűsítve: eldöntöttük h elmegyünk rá. :) Vigília után elmentünk hozzám kajálni, meg átöltöztem, és egy kobrával kezdtük az estét. Kék abc útbaejtésével oda is értünk. Matyusz sógorának köszönhetően ingyen és bérmentve, a nevünk bemondásával jutottunk be. Sajnos a ruhatárig már nem ért el a keze, így a kabátunkat csak úgy 'ledobtuk'. Sok ismerős arc. Kevéssel voltam beszélővisznyban. Inkább köszönőviszony. Később már a koncerten találkoztunk Zolival. Anett nagyon megörült nekünk amikor meglátott minket. Szó szerint a nyakunkba ugrott. :) Periodikusan ültünk, pihentünk, táncoltunk. Voltak eléggé vicces számok, de a legvégén már egy kicsit untam. Öcsém kockás sapkája elég sok ember fején megfordult az este folyamán. Egy részeg srác pl csak úgy levette a fejemről táncolt benne pár kört, majd 5 perc múlva visszaadta. :) Jah találkoztam Árpikával, Barna Balázzsal, Kálmánnal, Jakus Csabával, Ricsivel, Kováccsal, Szánával, Eszterrel, Viviennel... és még sokakkal másokkal. Szereztem Lovasitól autogrammot egy Match-os blokkra. Jeah. Matyusztól búcsúztunk, mivel ő nem nálam aludt végül. Zoli ügyesen megint Anettnál hagyta a kulcsát, tehát elmentünk érte. Hazakísértem, majd hajnali négykor énis hazaértem. Beleolvastam a halmazelméletes tételbe, majd délután kettőkor ébredtem. :) JÓ VOLT!

a keret-történet

Hát akkor jöjjön a következő. :)

Kész is volt a gyönyörű ajándékunk. Már csak egy keret kellett neki. A másik feladat volt, hogy előbb kéretőzzünk ki, mint azt ptg maga megtenné. Így hét két csoportra 'oszlottünk'. A kéretőzős csoport Dávidból és Viktorból állt. Máté és jómagam tartoztünk a keret-csoporthoz. Máté szomjas volt, és egy jólirányzott dobással Viktornak sikerült a kólát a metróba dobni, amit Matyusz törött kézzel sikeresen elkapott. Szép volt... :) Irány az IKEA! Mert hát ott tuti van keret. Hát nem volt. Röpke 20 perc alatt megtaláltuk a keretosztályt. Mert hogy itt ilyen is van. Mondjuk eléggé lassított minket a gyerekosztály, a fotelosztály, meg egy kosárnyi párna. Játékosztályról van itten egy kép is. :) Mindenesetre a keretosztályon nem töltöttünk sokat. A legolcsóbb keret is 3000 ft volt. A nagytanács meg csak 2-t engedett meg. Nem mellesleg a keret maga nekem pl amúgy sem tetszett. Bánatunkban megettünk egy-egy hotdogot és fagyit. Matyusz pedig lopott egy kis áfonyalevet az utántöltős résznél a kólás flakonomba - ami időközben kiürült. 3 deci után feladta, ugyanis azt hitte, hogy eltörte a szerkezetet. Röhögve jött vissza, h menjünk innen. Telefonon még kaja közben Bence segítségével eljutottunk a következő ötletig: Tesco, Aréna. Nagynehezen át is jutottunk. LMP-s kampányosok lerohantak minket, Haitii-s gyűjtögetős lányok úgyszint. Megtaláltuk a képosztályt, azt hittük, hogy lesz végre KERET, ÉS! Kb 10 centivel kisebb volt. Vagy Levinek, vagy Vikinek lelógott volna a feje. Jajj... 10 percig szomorkodtunk, feküdtünk a Tesco padlózatán. Majd megkérdeztük h más tescoban van-e értelme. Azt mondták nincs, de egy emelettel feljebb biztos van az Electroworld-be. Mi hülyék rohantunk fel, körbejártuk, megnéztük a híradót. Találtunk is. Kis fényképkeretet a kijáratnál nagyjából 4 db-ot. Megkérdeztük az eladónénit h hol tudnánk képkeretet venni. Okosnak tűnt. Azt mondta bármelyik fényképészeti boltba. Körbejártuk az egész arénát, de végül találtunk. Örömkönnyek, üdvrivalgás. MEGVAN! Mintegy 3 óra alatt sikerült megvenni. Gyönyörű sima üvegkeret!
Hát ennyi.

rlnd:)

karikatúra

Üdv!

És rögtön jön a második bejegyzés.
Március 30-án immár mind a 6 'szobatársam' elérte a 18 éves - nem felnőtt - kort. Neki ez elég könnyen ment, mert csak várnia kellett. Nekünk azonban egy fokkal nehezebb volt, az ajándékának kitalálása. Valami egyedi, valami személyes... vagy legalább valami. Mivel szerdán az említett 3betűs egyén rajzolt a bme-n, így ki is mentünk 4en (Levi nem jött ki) a westendbe ajándékot nézni. Vizipipaötlet után - amit mellesleg nem annyira támogattam - megláttuk a karikatúrákat rajzoló bácsit és ha a közös ötletet emlékeim szerint Viktor mondta ki: ez jó lesz. Gyors alkudás és időegyeztetés után kitaláltuk: akkor talán holnap visszajövünk megrajzoltatni. Művészünk állítása szerint fél óra alatt megvan az öt alak. Dávid és Viktor csúnya tekintetei között Mátéval elfogyasztottunk egy-egy pizzát (pidzát!), majd visszamentünk a koleszba. Másnap mindenkit sikerült kirángatni (és Sziszka is sikeresen elrabolta ptg-t az estére), de a művészúr addigra már elment, így telefonon beszéltük meg vele, hogy akkor hétfőn megrajzoltatjuk a karikatúrát. Hát röviden így is lett. :) Hétfőn órák után kimentünk. Levivel kezdte, mert ő ment vezetni. Utána én jöttem. Még nem láttam, hogy milyen lett Levi, csak azt, hogy Matyusz és Dávid igencsak nevetgélnek... Hát kócos hajam lett, szemüvegem lecsúszva. :) Vicces lett. Viktort már előben néztem végig. Szép nagy fülei lettek. Matyusz eleinte nem annyira tetszett, de neki is vicces lett. Igazi izmiember. Végül Dávid hatalmas fogait is lerajzolta. Mintegy másfél óra alatt készen is lettek a képek. Jól lettek. Ptg-nek is - legalábbis szerintem - nagyon tetszett. :) A keddi bulin adtuk át neki. A keret beszerzése az pedig már más kérdés. A végeredmény pedig itt látható. :)

bw
rlnd:)

Első bejegyzés

Ez itt a blogom. Titkos, tartalmatlan, meglehet, hogy értelmetlen, de az enyém.

rlnd:)