2014. december 27., szombat

Merthogy a zene tényleg a kultúra része

Az, hogy a zene a kultúra része azt ugye mi is mondjuk otthon.. de valahogy itt sokkal jobban érzem ezt. Abszolút nem amiatt a mentalitás miatt írom, hogy 'jujj, mert itt minden jobb', mert ez nem így van. De a zene sokkal inkább a mindennapok részének tűnik nekem. Pár példa.

Írtam, karácsonykor akármerre mész élőzenésekkel találkozol.. nem csak egy szál gitárral, hanem tangóharmonikával, furulyákkal, csörgőkkel, mandolinnal.. még az utcai csöves is tényleg jól játszik (márakivel találkoztam). 

Írtam, hogy az iskolaigazgató szombatonként el-elugrik Bob Dylan féle muzsikát játszani egy helyi hotelbe. Meg emellett van egy folk-csapatuk akiknek a karácsonyi koncertjék voltam, ez pár helyi falu közösségéből verbuválódott.

Paddy és Fr. Dan meghívott (elvitt..) egy közeli faluban lévő kocsmába, ahol minden szerdán 'music session' van. Ez azt jelenti, hogy akinek van hangszere és kedve és valamennyi tudása, az lemegy és játszik. Kb 20an voltak, azt mondta Paddy, hogy ez a környének nagynak számít, itt mindig sokan vannak. (Ez azt jelenti h van sok másik is..). Volt két idős szakállas bácsi. Egyik mindenfajta fúvós, másik mindenfajta pengetős hangszeren játszott. Ők vezették a session nagyrészét, de bárki rákezdett valamilyen nótára, a többiek bekapcsolódtak. Kis-nagy harmónika, hegedű, brácsa, dob, mandolin, gitár, millófaja furulya, duda, 'fagott' meg amit el tudsz képzelni. Jópár ember meg üldögélt, beszélgetett egy-egy Guinness mellett. Ha valaki énekelni kezdett, akkor mindenki csendben maradt, majd a végén tapsot kapott. Ugyanez a szólisztikusabb nóták után. Ha meg olyan dal jött, ami 

A tévében a legnagyobb csatornák rendszeresen közvetítenek zenei műsorokat. Most nem tehetségkutatókról beszélek (az is van persze..), hanem híres folk-zenészek kisebb koncertjei, életüket bemutató dokumentumfilmek, karácsonyi koncertek, híres ír énekesek koncertjei. Mindez a nagyobb csatornák főműsoridejében.

Beszéltem már korábban a zeneórákról, amiken a gimnáziumban vagyok.. az is egy nagyszerű példa, hogy egy alapvetően nem zenei profilú suliban kb minden szünetben van valami zene, keddenként a nagyszünetben folk-zenészek gyűlnek össze játszani, alkalmi bandák verődnek össze és a többi diák meg támogatja őket, beül meghallgatni őket, bíztatják egymást.. többnyire. :) Pár diáknak pár éve felstúdiózták a szüleik pár számukat. Egy 49 számból álló majd 4 órás karácsonyi koncertje volt az iskola diákjainak, amibe nem is fért bele minden. Ugyanaz a felállás nem ment fel kétszer a színpadra.. Túl hosszú volt, de nagyon színvonalas.

Szenteste Milforban a karácsonyi misén a zenét és a zenés evangéliumot általános iskolás, 1-6. osztályosok mutatták be.. kórusban énekelve, néhol 2-3 szólamban. 5-6 emberke szólót énekelt a versszakokban és a refrénben jött a kórus. Persze néhol szégyenlősen, de akkor is.. 10 évesen kiáll több száz ember elé és énekel. Mikrofonba.

Itt a karácsonyi nagyebéd után is előkerült egy gitár és énekelgettünk egy sort. Néha egy-egy szalézi énekelt, néha meg közösen zengtük a 'jingle-bells'-t.

Bármelyik városba mész a legtöbb 'pub' főleg hétvégén (legtöbb péntek vagy szombat este még a 700 fős Pallaskenry kocsmája is) élőzenét biztosít. Nagyon sok helyen folk-zenét jelent ez, de van ahol jazz-blues megy. Ezek ugye nem koncert-helyek, amiről beszélek, hanem sima pub-ok.

Tudom-tudom.. ezekre mind lehet példát találni otthon is.. de az arányokban érzek különbséget. Amíg nálunk keresni kell ezeket (szerintem..), addig ezek itt a teljesen normális hétköznapok részei. Az, hogy valaki kiáll és énekel. Kiáll és játszik egy zenét, ez tök természetes. És ez nekem nagyon tetszik.

Karácsonyi dolgok

Szóval.. volt jópár gondolatom, de erőm kevesebb, hogy leírjam őket, de azért párat így sorjában megpróbálok felidézni. Zömmel nyilván karácsonnyal kapcsolatosak. :)

Xmas radio. Marha érdekes. Van egy rádió, ami csak adventben működik és csak karácsonyi számokat ad. Eddig unalmasnak tűnhet, de ha megfogalmazom mellé, hogy a fenntartását, üzemeltetését támogatásokból valósítják meg és az egésznek a célja, hogy különböző szervezeteknek, alapítványoknak gyűjtsenek karácsonyra és egy elég erős társadalmi támogatás van a rádió mögött, akkor egész jól hangzik.

Plázák.. az otthon is megszokott, hogy akármerre mész karácsonyfákba, agyondíszített házakba bukkansz, de az kevésbé, hogy mindenhol egyesületek, alapítványok (meg hát néhol zeneileg képzett hajléktalanok) gyűjtögetnek.. mind-mind tök jó zenét játszva. Plázákban, utcákon, piacon.. mindehol. Hátrány, hogy nincs forralt bor. Pech. (Ezt így kell írni?)

Karácsony előtt a karácsonyfaállványt keresve (amit amúgy már december elején felállítanak) igen nagy káoszba futottunk bele és mivelhogy sehol se találtuk az állványt, így elkeztünk minden dobozt és mindent felbontani, nagyságrendileg 10-15 betlehembe futottunk bele. Ezek nagyrészét el is hintettük a ház különböző pontjaiba. Az állvány meg a mosókonyha legfelső polcán volt, mint napokkal később megtudtuk. Mert hol máshol lenne?

Szenteste Milford plébánián voltam Fr. Dan-el, egy általános iskola adták elő az evangéliumot.. iszonyag jó volt, énekeltek hozzá, mögöttük egy folk-band.. marha jó volt! Aztán a mise legvégén berontott Santa.. mert ugye ide ő hozza az ajándékot. Ez mondjuk még mindig furcsa. :)

Életem első Christmas Cracker-sében (ask Fr. Google) egy fekete cipőkanál volt. A másodikban egy foszöld hajcsatt. Jééj! :) De volt a nagyebédnél 25-én lángoló Christmas Pudding (alkohol van benne és úgy tálalják, hogy meggyújták előtte). Persze szokásos pulyka meg nagyebéd, és zárásként ír kávé.. 3 órás ebéd. Igen jó volt, megismerkedtem egy szalézival, aki két éve kb afrikában missziózik és mondta, hogy menjek ki valamikor ha van kedvem. 1-2-6 hónapra, ahogy érzem. De jó is lenne kijutni oda..:)

2014. december 1., hétfő

HonkyDory in the wind

Nah még egy rövidebb gondolat ami így megfogalmazódott bennem az elmúlt pár héten.

Aisling pár hete arról is beszélt az osztályainak, hogy vajon hogy lehetne megoldani az iskolában az amúgy tényleg elég brutális szemetelést. Ami amúgy gyanítom semmiben sem különbözik más iskoláétól, csak, kicsit jobban feltűnik most. Egyrészt mert felhíta rá a figyelmet, másrészt mert a lenti videót közvetlenül előtte láttam, harmadrészt meg Łukasz-al segítünk néha a gondnokoknak és ez néha azt jelenti, hogy a tornacsarnokot porszívózzuk, vagy például amit eddig kétszer csináltam: a suliparkolóban összekapkodni a szemetet.. ami elég durva. Egyrészt ennyi embernél nyilván van egy 'véletleül elejtettem', 'kifújta a szél a kezemből' mértékű hulladék.. de ezt, ami ott van, csak az indokolja, hogy jópár ember konkrétan meg se próbálja eljuttatni a szemetét a kukába, csak ahol épp befejezte az üdítőjét/chipsét/szendvicsét/csokiját ott és ahol van: eldobja. Plusz, hogy mindneki más tesz rá, hogy ott konkrétan dzsuva van mindenhol. De komolyan ilyen hülyék az emberek? Igen. Megfordult a fejemben, hogy talán pont ezért tanulok, hogy ne kelljen szemetet szednem, hanem ennél érdekesebb munkát is csinálhassak, de amúgy meg jó tapasztalat.. Semmivel sem vagyok jobb, mint Joe, vagy Mike, akiknek amúgy a dolguk ez az iskolában, akkor miért prűdködnék. Plusz gondolatindító.. eddig se szerettem, ha valaki szemetelt, de most már kifejezetten bosszant ha ilyet látok, mert átérzem, hogy valakinek fel is kell azt majd szedni onnan.

Lehet sokat segítene, ha az amúgy értelmiségi munkát végzők csak úgy, mint a sorkatonaságnál, egy hetet sorszemétszedéssel töltenének. :D Utóbbi csak poén, de a gondolat ami mögötte van komoly.

Búcsúzóul meg egy kis Kids React:


KarácsiVizsgák?

Nem tudom, hogy úgy Írországban általánosan, vagy csak itt, de az biztos, hogy a következő héten itt a diákok minden tárgyból 'ChristmasExam'-et teljesítenek. Minden tárgyból megadott kritériumokat kell teljesíteni, amit a tanárok szabnak meg, szval nem ilyen állami, hanem ilyen belsővizsgaszerűség.

Zömmel zeneórákon vagy Aisling-el. Mellékvágány annak szempontjából, amit le akartam írni, de iszonyat jó tapasztalat vele lenni összezárva. Mindig is érdekelt a pedagógia, már gimiben is figyeltem a tanárokat az alapján, hogy ki hogyan tanít és nevel (vagy ennek speciális kombinációját műveli.. például se nem tanít, se nem nevel.). Szóval így 5 évvel a gimi után, kicsit talán érettebb fejjel egy ilyen tanárnak figyelni - bizonyos osztályoknál gyakorlatilag minden - óráját.. felbecsülhetetlen. :) 9 éve tanít itt, de tényleg azt testesíti meg és formálja bennem, amit mostanában amúgyis gondolok a tanárságról. De ez így talán tényleg megérne egy önálló bejegyzést és át is kéne kicsit gondolni.. most visszatérek a ChristmasExamre..

Szóval érdekes figyelni azt is, ahogy Aisling kezeli ezt a vizsgát. A másodéveseknél megemlítette a vizsgát, a diákok meg elkezdtek izegni-mozogni. Elkezdett velük beszélgetni és mondta, hogy nem szabad ezen stresszelniük. Majd mikor látta, hogy minden diák szó szerint stresszel, kifakadt nekik és adott egy pár perces prédikációt, hogy beszéljenek a szüleikkel arról, ha stresszelnek. Megkapta az egyik gyerektől, hogy de a szülő nyaggatja őket a vizsgákkal. Erre egy félmondatban reagált, majd mondta, hogy akkor ezt a szülőknek is elmondja majd - de láttam, hogy ezen eléggé kiakadt. A továbbiakban egy kis lelki fröccsöt kaptak, hogy 12 évesen nem az a dolguk, hogy iskolából hazamenve éjszakáig tanuljanak és gyomorgörccsel ébredjenek, hogy minden rendben legyen, hanem, hogy élvezzék az életet és persze foglalkozzanak az iskolával.. az iskolában, meg otthon egy kicsit. De ha ezen görcsölnek, akkor tanulják meg 'leszarni' az iskolát. Ez után az óra után az elsőéveseknek megmondta, hogy nincs vizsgájuk, de felkészülnek pár plusz produkcióra a karácsonyi koncertre (gondolom majd beír nekik valami jegyet), a másodéveseknek nincs elméleti vizsga, csak a zenei produkcióra kapnak jegyet, a harmadéveseknek meg olyan minimális elmélet van, amit kb 10 perc alatt meg lehet tanulni. A hatodévesek is alig kaptak valamit, persze mindenhol megmondta, hogy januárban majd azért pótolják ezeket.

Annyira nem értek az íráshoz, hogy élvezhetően írjam le, de eléggé megfogott ez a sztori két szempontból: az egyik, hogy 12-13 évesen tényleg ilyen stressznek kell kitenni a gyerekeket? Vizsga minden tárgyből? (Persze ennek a magyar oktatásban is megvan a megfelelője, tehát globális a kérdés) A másik, hogy egy tanár hogyan tudja ezeket a szabályokat gyerekközpontúan felülírni. Persze, hogy hatékonyabb-e? Az érettséginek megfelelő vizsgákon a diákjai jól szerepelnek, tehát semmiképp nem rosszabb, de hogy felszabadultabbak nála a diákok, az biztos.


Paddy and the Castle

Alapvetően tisztelem azokat az embereket, akiknek van egy olyan hobbija, ami valahogy már több, mint egy hobbi.. Miért mondom ezt? Ezen a héten több dolgot tudtam meg, ami úgy megfogott. Az egyik: Joe az egyik gondnoka a sulinak (merthogy három van.. picit nagy a komplexum). Kimentem a zeneóráról behangolni a gitáromat, ő meg pont arra jött a folyosón. Kivette a kezemből a gitáromat, majd elkezdett rajta játszani. Később megkérdeztem tud-e énekelni. Énekelve mondta egy egész tisztességes baritonhangon, tisztán, cáfolva a mondat jelentését, hogy: nem.. :)

De az igazi meglepetés nem ez volt, hanem Paddy, az iskola igazgatója. Mint mondtam az agstudenteknek volt miséje pénteken. Zeneóráról érkeztem a templomba, ahol ő már nagyban pakolta össze a PA rendszert (picit eufemizálok, két amúgyis ott lévő aktív hangfallal összeközött erősítőre közötte rá a gitárját és egy mikrofont). Naivan megkérdeztem, hogy ki fog zenélni. Mondta, hogy ő, én meg mosolyogtam: 'Wow, it's nice. I didn't know you could play the guitar.' Pedig de. Mondta, hogy ha van kedvünk menjünk el másnap - szombaton - Adere határában lévő helyre, mert ott fog játszani. Gondoltam van egy hobbizenekara és életében először meghívták valami legalja kocsmába. De nem.

Eleve kalandos sztori volt megtalálni a helyet, mert Adere belvárosában parkoltunk le, ahonnan kb 20 perces sétára volt egy kastély, de mi még 20 percet tébláboltunk körülötte, mert meg voltunk győződve róla, hogy ez márpedig nem lehet az a hely, vagy ha mégis az, akkor igazán mondhatta volna vagy valamelyik szalézi, vagy Paddy, hogy öltözzünk ki.. Dehát ő egy puccos kastélyszálló egyik alagsori beülőshelyének az állandó szombati egyszemélyes akusztikusgitáros fellépője, és zseniális hangja van, és tök jól játszik. Miután megérkeztünk odajött köszönni nekünk, dumáltunk kicsit, majd egy órát voltunk ott, de mivel több gitárja is volt és egy svájci turistacsoporton kívül senki más nem volt ott, így kezembe nyomott egy gitárt és együtt is jameltünk egy kicsit. Amellett, hogy egy öltönyös emberként iskolát igazgat, szombat esténként kiugrik a közeli kastélyba és piros kockás ingben milliomosoknak Bob Dylant játszik.. :)

Szóval az egyik legviccessebb és indokolatlan szombatestém volt ez. Írországban egy kastélyszálló bárjában, a 640 fős szalézi iskola igazgatójával zenéltem egy svájci csoportnak, egy lengyel kispapnak és egy indiai pincérnek.. én, Magyarországról.