Emlékekből... ismét nem frissekből. :)
Szerda reggel nem mentem be suliba. Viktor ettől függetlenül 3. óra elején felébresztett. Felmentem nem sokkal később kávéért Joe bácsihoz. Előtte azonban beugrottam a könyvtárba visszavinni pár könyvet. Ami sikerült is, és megkaptam a Budó hármat ajándékba a könyvtárosnénitől. :) Ebbe elmélyülve továbbmentem a negyedikre. Kikértem a kávét, kifizettem, majd azzal a lendülettel szépen komótosan lesétáltam olvasgatva a könyvet. Mikor leértem a koleszba elkezdtem volna inni a kávét. De az nem volt sehol. Fenthagytam Joe bácsinál. :) Visszamentem érte, mert ezt még mindig kevésbé gáznak tartottam, mintha nem megyek vissza érte ('szegény assetudja hol hagyta a kávéját...'). Röhögve adta oda a kávét. Azt állította h többször utánamkiabált, de nem figyeltem fel rá. Este koleszbúcsúztató volt. Szépen kiöltöztünk. Először Tibi beszélt. Közhelyek. Majd megjelent Simon (megtapsoltuk). Ő legalább értelmes dolgokat mondott. Aztány Nyilas jött ('remélem nem lesztek homofóbok, hímsoviniszták, feministák...). Végül Réka. Szegény most se tudott 'érvényesülni', mert egy kétértelmű mondata után mindenkiből kitört a röhögés. Vili búcsúzott a kollégisták nevében. Ezután megkaptuk verseinket és névreszóló koleszos tollainkat (amivel később majdnem minden érettségit megírtam). Aztán egy közös kép következett, majd kimentünk a Nanába megünnepelni koleszos ballasásunkat. :) Viktor és a lányok (Kitti&Judit) korábban visszamentek, mi csak később. Kriston volt az éjszakás. Nagyon bírom azt az embert. :) [kép]Ő kért a sörünkből. Ő legalább nem ideges volt, hanem poénra vett minket. Még közös képet is engedett. Matyusszal megettünk egy csomó kolbászt. Beleharapott csípőspaprikába egy rohadt nagyot majd nem győzött üvölteni. :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése