2014. szeptember 13., szombat

Írország - Beginning of 'an expected journey'

Nem is tudom mióta először úgy döntöttem 'billentyűt ragadok'. Nem gondoltam rá, de többen is kérdezték, hogy lesz-e blogom.. így lehet írkálok néha akár a későbbi önmagamnak - nem mintha túl sokat olvastam volna vissza a régiekből - akár másoknak - nem mintha túl sokan lennének kíváncsiak a hülyeségemre.


So, first of all.. indulás. 3:00 - ébresztő (3:30-ig..). 4:00 - indulás. 5:30 - reptér. 7:00 - felszállás, először kiszámolva, hogy 2 órát, utazok, majd okosan hozzátéve, hogy csak 1 óra, mert persze más időzóna.. majd indulás előtt közvetlenül atyai segítséggel rádöbbenve, hogy 3 óra lesz az, mert másik irányba mozdul az óra.. persze a vizemet kidobatták. Életem második (visszaúttal együtt harmadik..) repülése volt ez, de legutóbb nem fapadossal voltam. Most már értem a különbséget. :) Míg a korábbinál szépen meleg helyen vezettek minket a gépre, szépen kommunikálva, szépen perforálva letépve a boarding pass megfelelő részét, most esőben álltunk sorba a géphez, szó nélkül tépték ki a táskát a kezünkből, úgy tépték a lapot ahogy érték.. itt nem ingyen kávé és szendvics volt, hanem 3.50 €-ért vehettél langyos amerikai kávét. A New York kávéházban olcsóbban megkapod. :)



Megérkezve Dublinba Fr. Łucas fogadott - nem papírra írt nevet mutatott, hanem Don Bosco képet kellett keresnem a reptéren.. de, mint kiderült már korábban beszélgettünk két éve, mikor Magyarországon volt. Kicsi a világ - blog needs cliches. Megkeresve a kocsit még két és fél óra kocsikázás után Limerick után Pallaskenrybe értem. A lengyel akcetust egész jól értettem útközben, de kiszállva a kocsiból az ír iskolaigazgatóval találkozva ez már nem annyira volt elmondható.. :D Finom ebéd után - iszonyat finom kajáik vannak úgyamúgy! - Fr. Dan, a házigazgató bemutatta az épületkomlexumot. Két iskola, van, de erről majd máskor. Nagyon kedves ember, mindent megtesz, hogy otthon érezzem magam. Gyors kipakolás után a vacsoráig teljesen kidőltem. Van egy lengyel kispap is - a változatosság kedvéért ő is Łucas - itt hat hete, kb ugyanannyira tud angolul, mint én és ez ad egy kis bátorságot. Ő mutatta meg a falut meg a környéket. Találkoztam még egy corki akcentussal - szerintem ő is nehezen érti önmagát - rendelkező idősebb Fr. John nevű atyával - olyasmi jófej, mint Pál atya Óbudán :) - és egy Poadric nevű testvérrel. Elvileg van még két atya, de ők most nincsenek még itt. A közösség legfontosabb programja az este 9 órás RTE hírek, aminek már első este is részese lehettem. Azóta túl sok feladatom nem volt, letelepedtem, ismerkedek a hellyel, a környékkel, az emberekkel, a hurling-el, az ír foci szabályaival, némi basic ír történelemmel szabadidőmben. Konkrét feladatom majd hétfőtől lesz, addig is küzdök a nyelvvel, de egyre jobban megy.. :)


Túlléptem a 400 karakteres ideális bloglimitet, de sebajtádé. :)


.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése