Bolhák Európa szívében

Ha egy csomó bolhát beteszünk egy dobozba, nem érzik jól magukat és igyekeznek kiugrani. Csakhogy a doboz tetejére egy üveglapot teszünk. A bolhák előbb-utóbb megtanulják, hogy fölösleges ugrálniuk, úgysem juthatnak ki. Egy idő után már nem is próbálkoznak, akkor sem, ha az üveglapot eltávolítjuk.
(...) Seligmanék könyvükben a csoportos tanult tehetetlenség felfedezését bemutató részt így fejezik be: "Lehet, hogy komplex szervezetek vagy akár egész kultúrák, társadalmak esetében is beszélhetünk tanult tehetetlenségről?" Ezt a kérdést nyitva hagyták, de a világnak ezen a közép-kelet-európai részén nem nehéz magunkra ismerni benne.
Nekünk, magyaroknak Seligman személyes példája is rendkívül tanulságos. Mi itt állunk ötszáz év tanult tehetetlenségi tréning után. Csakhogy mára az üveglap eltűnt a doboz tetejéről. Itt az ideje, hogy kövessük Martin Seligman példáját, és mi is felfedezzük a tanult tehetetlenség után a tanult optimizmus lehetőségét is.
A darwini evolúció ezt nem fogja kikényszeríteni. Ha ötszáz évig sikeresen túléltünk így, az azt mutatja, hogy túl lehet élni a jelenlegi hozzáállásunkkal is. Ottlik Géza írja: "A mohácsi csata négyszázadik évfordulója közeledett éppen. Fura dolognak látszik talán, vereséget megünnepelni, de hát aki a győzelmét ünnepelhette volna itt most, a hatalmas ottomán világbirodalom, már nem volt meg. A tatároknak is nyomuk veszett, sőt időközben, szinte a szemünk láttára, a szívós Habsburg-császárságnak is. Megszoktuk hát, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, melyeket túléltünk. Talán azt is megszoktuk, hogy a vereséget izgalmasabb, sűrűbb anyagból való és fontosabb dolognak tartsuk a győzelemnél - mindenesetre igazibb tulajdonunknak." Azóta a Szovjetunió is eltűnt a térképről - most lehetőségünk van egy nem darwini evolúció elindítására, és ez csakis rajtunk múlik.

/Mérő László - Az érzelmek logikája/